Az Északi Királyság, Angmar
Középfölde
 
Főmenü
 
Szövetségesek
 
Harc Középföldéért I.
 
A sereg létszáma
Indulás: 2005-12-23
 
Chat
Kérlek ne használd a tiltott Fekete Beszédet
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Története

A törpök múltja

A törpök népe még jóval az Első Kor előtt keletkezett, amikor Aule, a vala – nem bírván kivárni Ilúvatar Gyermekeinek megérkeztét – megalkotta a Törpök Hét Atyját. Ilúvatar megtudta Aule tervét, és megfeddte a türelmetlen valát, de a gyermekeknek önálló életet adott, azzal a feltétellel, hogy nem ébredhetnek fel előbb, mint az Elsőszülöttek, a tündék.
Aule hét különböző hegy alatt helyezte nyugalmonra a Törpök Hét atyját, várva, hogy felébredhessenek.
Ébredésük után a törpök rögtön tevékenykedni kezdtek, járatokat ástak a hegyek mélyében, és ércek után kutattak. Mivel élelemnek mindig is szűkében voltak, ezért rákényszerültek, hogy már a legkorábbi idők óta a felszínen élő népekkel kereskedjenek. Cserébe kitűnő minőségű fegyvereket, páncélokat és kovácsolt ékszereket adtak.
A törpök és a tündék viszonya kezdetben igen fesült volt, mivel a sindák – állatoknak gondolván őket – vadásztak rájuk. Később azz ezen alapuló ellentétek sok vérontás kiindulópontjai voltak, de a doriathi tündékkel többnyire jó viszonyt ápoltak, Thingol király sok munkával bízta meg őket.
A Másodkorban a moriai törpök kifejezetten jó viszonyt ápoltak a noldákkal, akik hozájuk hasonlóan megszállottjai voltak a kovácsmesterségnek. A Galadriel által alapított Eregion és a közeli Moria (akkori nevén Hadhodrond) között évszázados jó kapcsolat állt fönt, amíg Sauron el nem pusztította Eregiont.
A törpök azóta bezárkóztak, és keveset törődnek a kinti világ dolgaival. Sauron hetet nekik adott a Hatalom Gyűrűiből, azt gondolván, hogy majd igába hajthatja őket, de kudarcot vallott. A törpöket se lidércekké nem lehetett változtatni, se az akaratukat nem lehetett igába hajtani. A gyűrűk egyetlen hatása az volt, hogy viselőjük arany iránti vágyakozását fokozta, ez sokszor a gyűrűhordozó vesztét okozhatta. Legalább három törp gyűrű semmisült meg a sárkányok tüzében, a maradékot Sauron próbálja visszaszerezni, hogy "megfelelőbb" alanyoknak adja.

Forrás: www.gyurici.g-portal.hu

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Angmar Birodalma
 
A Nyugat Népei
 
Tündék
 
Törpök
 
Goblinok
 
Mordor
 
Vasudvard
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K